top of page
Keresés

2020.04.20.

  • kotegyanireformatus
  • 2020. máj. 18.
  • 2 perc olvasás

Textus: Ef 3:1-13

„1Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. 2Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 3amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, 5amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. 7Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. 8Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, 9és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; 10és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. 11Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: 12őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. 13Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.”

Szeretett testvéreim, kedves gyülekezet!

Rettenetes időszak ez. A bezártság, a csüggedés, az újragondolt kapcsolatok ideje. A magunkba nézés, töprengés, rendszerezés napjai, hetei… Az óvatosság, a gondoskodás, a hála, mind, egyszerre meghatározó, magunkra nézve, s odébb, a másik ember felé tekintve.

Az Ige, ma is, ma különösen is, bíztat és bátorít. Pál, a pogányok apostola, feltárja az efézusiaknak, miként is gondolkodik a választottakról, a Krisztust nem zsidóként megismerőkről, és azokról, akik nagyon messze vannak még az Úrtól, a pogányokról. Olyan gyönyörűen írja: Krisztus Jézus foglya! Csodaszép az is, ahogy leírja: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát…”!

Nincs kérdése. Teszi, amit rábízott az Isten, hirdeti a Krisztus kegyelmét mindazoknak, akikhez így jut el az evangélium. Olyan szép, hogy egyre többen felismerjük, „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk, bizodalommal a benne való hit által”!

Jó, ha tudjuk, az apostol nem álszerény ember! Pontosan érzi, érti is, a legkisebbeken is nagyon sok múlik. A legszerényebbek, sokszor a legnagyobb méltóságot viselik. A sor végén állók megtartják az eldőlő társaikat…

Ma, azokért adjunk hálát, akik elkötelezetten, szerényen, szelíden, nehézségek próbája között, miértünk szolgálnak!

Ámen


 
 
 

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
2020.05.31.

Textus: 1 Móz 29:1-35 „ 1 Jákób azután útnak indult, és elment a keleten élő népek földjére. 2 És látta, hogy egy kút van a mezőn, és...

 
 
 
2020.05.29.

Textus: 1 Móz 27:34-46 „ 34 Amikor meghallotta Ézsau apja szavait, hangosan és igen keservesen fölkiáltott, és azt mondta apjának: Áldj...

 
 
 
2020.05.28.

Textus: 1 Móz 27:1-33 „ 1 Amikor Izsák megöregedett, és annyira meggyengült már a szeme, hogy nem is látott, behívta a nagyobbik fiát,...

 
 
 
Ajánlott bejegyzések
Friss bejegyzések
Archívum
bottom of page