2020.04.17.

Textus: Ef 1:15-23

„15Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével 20munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. 23Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.”

Szeretett testvéreim, kedves gyülekezet!

Ma reggel, életemben először, nevettem a napi Ige olvasásakor! Ahogy beillesztettem az Igét ebbe a dokumentumba, a 19. versig zöld, hullámos vonallal jelzi nekem a szövegszerkesztő: TÚL HOSSZÚ MONDAT. Jaj, szegény Pál! De jó, hogy nem számítógépen írta levelét az efézusiaknak!

Hálát ad értük, hitükért, és imádkozik a gyülekezetért. Tudtukra adja, annak a Krisztusnak a teste az egyház, akit mindenek fölé emelt az Úr! Ez, a mi reménységünk is, mára, örökké. Milyen csodálatos, hogy annak a testnek mi is részesei vagyunk!

Persze, ennek a Testnek nincs fogyatékossága… Istennél nem számít, hogy fél karral, kerekesszékben, biccentve, vagy izomsorvadással, ADHD-san, depressziósan, vagy éppen öregen, elgyötörve, elfáradva, nagyot hallva, félig vakon és szegényen vagy Vele és a többivel, egyedül az a fontos: együtt vagy a többiekkel!

Van egy iskolai csoportom, felnőtt emberek. Az, hogy nagyon szeretem őket, itt, most, mellékszál, arra szeretnék rámutatni, hogy olyan sokfélék, olyan csodálatosak egyen- egyenként is, de együtt, igazán többek vagyunk! Amikor nem személyorientált egy csoport, hanem feladat és munkakész, munkaképes, produktivitásban érdekelt, akkor valóban több mint az azt alkotók összessége… Hálás vagyok Istennek, hogy nekem ilyen csoportom is van!

És ilyen az én egyházközségem, gyülekezetem is. Talán, nem véletlenül adja magát az Úr minekünk!

Adj hálát ezért, te is, testvérem! Mondj köszönetet az Istennek, hogy vannak, akikkel több vagy, akikkel egész vagy, akikkel, és akik által többre vagy hívatva, mint magadban!

Sajnos olyan időt élünk, amikor nem lehetünk egymással, sem egymás mellett, a magunk valójában, fizikálisan. Nekem is nagyon fáj. Ám, ragadjuk meg annak a lehetőségét, hogy lélekben és imádságban érjen össze a mi szívünk, és mondhassuk egy szájjal: mi a Tiéd, Te a miénk, Urunk!

Ámen