2020.04.14.

Textus: Lk 24:36-49

„36Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! 37Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette, és szemük láttára megette. 44Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk. 49És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Szeretett testvéreim, kedves gyülekezet!

Együtt lenni, együtt enni… Akár ilyen címmel jelenhetne meg, ha egyáltalán megjelenhetne, egy bulvárlapban, a feltámadott Krisztusról és tanítványairól valamilyen cikk. De ahogy ma nem kíváncsi a bulvár Krisztusra, úgy, a maga idejében sem volt. A hírek nem a Messiásról szóltak, nem a megváltásról, nem a lábmosásról, az utolsó vacsoráról, vagy éppen az árulásról és a kínhalálról, hanem egyéb dolgokról. Az élő Jézust hirdették az asszonyok, mint feltámadásának első tanúi, vitték az evangéliumot a tanítványoknak.

Kettő tanúja van a Krisztus feltámadásának, mindkettő nő. Nem tudtak igazán hinni nekik…

„Egy darab sült hal és a tanúság.”

Ilyenek vagyunk, mi, férfiak! Nekünk mindig több kell! Nem értjük másképpen Istent… Az asszonyok mindig is szolgálatuk közben fedezik fel az Urat, gondolj csak arra, mikor beteg gyermeked mellett vagy, de nekünk, férfiaknak a legegyszerűbb módon mutatja magát Jézus: az asztalnál. Bezárkózva, szomorúan találkoztak tanítványai a Feltámadottal, hitetlenkedve.

Milyen jó, hogy volt egy kis sült hal! Krisztus tudja, ha velük eszik, felismerik. Talán ezért is mondjuk, mi férfiak, az asztalnál ülve a „Jövel Jézus, légy vendégünk…” imádságot. És ott van! Mert szeretettel adjuk, amink van, erre hívjuk!

Nekem nagy asztalom van, sokan elférnek körülötte, de bármennyien is vagyunk, mindig van még egy hely. A Tiéd, Uram! Legyen ez ma a tanulság, legyen belőle tanúság!

Ámen