2020.04.13.

Textus: Lk 24:13-35

„13Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. 17Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. 28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.”

Szeretett testvéreim, kedves gyülekezet!

Húsvét hétfő, ünnep második napja van. Ahogy lenni szokott, ilyenkor kicsit jobban figyelünk magunkra, és a hozzánk közel lévőkre. Szívesen mennénk, útra kelnénk, ám ma ezt nem lehet. Ma sem… Ellenben, virtuális sétát tehetünk az emmausi tanítványokkal.

Az üres sírtól az üres templomig, az élő Jézus Krisztussal.

Míg az üres sír a dicsőséget jelenti, az élet maga, Istennel, addig az üres templom arra mutat, hogy máshol kell keresnünk az élő Krisztust! Hol? Ugyan, hol?

Én, tegnap értettem meg: otthon. Ott, ahol veled együtt él. Ott, ahol ott van a szeretetben, a türelemben, a megbocsátásban, a közös munkában, a nevetésekben; az asztalnál, ahová minden étkezésnél hívjuk, és várjuk. És tegnap, a kenyér megtörésekor… Annál az asztalnál vettük az úrvacsora jegyeit, ahol igazán együtt vagyunk! Hála ezért, köszönöm, Uram!

Látod, nem kell Emmausig menni!

Ámen